Az apartman foglalásával és a szálláshelyre történő bejelentkezéssel a vendég és a vele együtt a szálláshelyen tartózkodó személyek elismerik és elfogadják a Szárcsa Apartman Házirendjét, valamint kötelezettséget vállalnak a következő pontokban leírt szabályok betartására és felelősséget vállalnak az esetleges károkozásért.
Fő szabályok:
Érkezéskor, vagy előzetesen a vendég köteles a személyi igazolványát, vagy jogosítványát, vagy útlevelét, az érkezést követő 30 percen belül átadni a szállásadónak okmányolvasás céljára. Amennyiben ez nem történik meg, a vendég a szálláshelyen nem tartózkodhat.
Vendégeink az apartmanokat a teljes szállásdíj kifizetése után foglalhatják el.
Hangoskodás napközben kizárólag mértékkel megengedett, szomszédokat nem zavarva. Este 22 órától reggel 8 óráig bármilyen jellegű zaj okozás, hangoskodás szigorúan tilos.
A szálláshely egész területén, 18 éven aluli személyek alkoholt nem fogyaszthatnak, nem dohányozhatnak.
Sátrat állítani az üdülő egész területén tilos.
A szálláshelyen látogatókat kizárólag napközben lehet fogadni, maximum 1-2 órára, a tulajdonos előzetes engedélyével. További tartózkodás esetén a vendégek után plusz díj fizetendő, illetve a szálláshelyre történő bejelentkezés szükséges.
Bejelentkezés, kijelentkezés: Az érkezés napján az apartmant vendégeink 15.00 órától foglalják el, illetve azt a kijelentkezés napján 10:00 óráig hagyják el. A megadott érkezési- és távozási időpontban a tulajdonos jelen van. Amennyiben az érkezés, távozás nem kiszámítható, kulcsszéf használatával és telefonos segítéssel történik a kulcsátvétel, vendégeink kényelme érdekében. Ez esetben előzetes online bejelentkezés szükséges.
Korábbi bejelentkezés/késői kijelentkezés foglaltság függvényében lehetséges, előzetes egyeztetéssel, külön díj ellenében. Korai bejelentkezés 12:00-tól 1 éj szállásdíj 50%-a, késői kijelentkezés 13:00-ig 1 éj szállásdíj 50%-a. Ettől korábbi korábbi bejelentkezés, vagy későbbi kijelentkezés esetén +1 éj szállásdíj fizetendő.
Takarítás hetente egyszer van, ágynemű és törölköző cserével, 1 hétnél hosszabb tartózkodás esetén. Felár ellenében lehet napi takarítást kérni. Igényét kérem, +36308380807-es telefonszámon jelezze.
Dohányzás: Az apartmanban dohányozni tilos! A kertben kijelölt dohányzóhely található. A belső terekben beépített füstérzékelők jelzése miatti kiszállás esetleges költségeit és a füstmentesítés költségeit a vendég köteles megtéríteni. Ezt a kártérítési szabályzat tartalmazza.
Tűzrakás, bográcsozás: Tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakó helyen lehet a tűzvédelmi szabályok betartásával. A tűz eloltásáról feltétlenül gondoskodjon! A tűzrakóhelyen kizárólag tűzifát lehet égetni, grillezőben pedig faszenet. A grillezéshez, főzéshez szükséges fáról és szénről kérjük, maguk gondoskodjanak. A grillezéshez, bográcsozáshoz szükséges eszközöket kérjük használat után tisztán tegyék a helyükre.
Parkolás: Az udvarban zárt parkoló áll a vendégek rendelkezésére két jármű számára. Megkérjük vendégeinket, hogy ha nem a parkolót használják napközben, vagy több gépjárművel érkeznek, az ingatlan előtt parkoljanak járművükkel.
Szemét elhelyezése: A szemét gyűjtése szelektíven történik, a konyhában található tárolókban. Ezek ürítése az apartman bejáratánál található szelektív szeméttárolókba lehetséges.
Konyha: Az eszközöket, gépeket kérjük, hogy rendeltetésének megfelelően használja.
Kert: A kertet a szálláshely tulajdonosa gondozza. Kérjük, ügyeljenek a növényekre.
Tárgyak áthelyezése: Kérjük, hogy a berendezési tárgyakat rendeltetésüknek megfelelően használják. Az apartmanokban lévő beltéri bútorokat, tárgyakat kérjük, ne vigyék ki a kertbe. A teraszon és a kerti pergola területén lévő kerti bútorokat kérjük, ne helyezzék át a füves területre, egyéb helyekre.
Televízió készülék: okostévé, Netflix előfizetéssel. Magyar és külföldi csatornákat kereshet online, a böngészőben. A távirányítón a Netflix gombot lenyomva a vendég profilba tud bejelentkezni és csatornát keresni, a nyelv tetszés szerint állítható.
Wifi kód:
Felelősségvállalás: Az apartman nem rendeltetésszerű használatából, a házirend megszegéséből származó károkért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak. Ezt a kárrendezési tájékoztató tartalmazza részletesen.
Az apartmanban lévő eszközöket, berendezési tárgyakat annak területéről még ideiglenesen sem lehet elvinni.
A vendégek vagyontárgyaiért a szálláshely üzemeltetője felelősséget nem vállal! Kérjük, vigyázzon értékeire!
Elektromos autó töltése Tilos a szálláshely területén! Az épület elektromos hálózata nem alkalmas töltésre, az esetleges töltés tűzveszélyes lehet.
Olyan szereket, eszközöket, melyek birtoklása hatóságilag, jogszabály, törvény által tiltott, nem lehet az apartmanban tárolni. Ezért kizárólag a vendég vállalja a felelősséget. Az apartmanban mindennemű üzleti tevékenység folytatása tilos!
A kulturálatlan magatartás, mások nyugalmának zavarása, hangoskodás, károkozás, ittas állapot, az első felszólítás után a szálláshely területéről való azonnali kitiltást eredményez. Ez esetben a le nem töltött éjszakák díja a vendégnek nem jár vissza. Aki a felszólítás után is folytatja a kárt okozó tevékenységet, az okozott kár felmérését és kifizetését követően azonnali távozásra köteles!
Természetesen előfordulhat, hogy valamilyen berendezés a vendég hibáján kívül meghibásodik. Ha valamilyen probléma adódik, szíveskedjenek azt az üzemeltetőnek azonnal jelezni és igyekszünk rövid időn belül megoldást találni rá.
Medence használati rend
- A medence vízmélysége 1,3 méter. A medencébe belemenni kizárólag saját felelősségre lehet, 18 év alatti vendégek esetében szülői felelősségvállalással.
- A medence használatának nincs díja.
- Öltözésre, zuhanyozásra az apartmanban van lehetőség.
- A lázas, továbbá fertőző gyomor-bélrendszeri és bőrbetegségben szenvedő, a görcsös állapottal, eszméletvesztéssel járó, illetve feltűnő vagy nagy kiterjedésű kóros elváltozással járó betegségben szenvedő, az ittas, a kábítószer vagy bódító hatású gyógyszer hatása alatt álló személy a medencében nem tartózkodhat.
- A medence körül lévő burkolt felületre lépni csak saját felelősségre lehet, kiemelten vigyázzon a csúszásveszélyre.
- A medencébe ugrani szigorúan TILOS és életveszélyes! A medence környezete vizes, csúszós, mely fokozott figyelmet igényel.
- A medencében étkezni, ill. italt fogyasztani, dohányozni, szemetelni TILOS!
- Tilos a medencébe törékeny tárgyat, vagy bármilyen balesetet, sérülés előidézésére alkalmas dolgot bevinni.
- Tilos a medence területére állatot bevinni, medence térben szaladgálni, a medencetérbe utcai cipővel belépni, a közerkölcsöt, közrendet sértő módon viselkedni.
- A medence gépészetének kezelésére kizárólag az üzemeltető jogosult. A napozórész mellett található aknafedél felnyitása tilos.
- Aki a medence felszerelési, berendezési tárgyaiban szándékosan, vagy gondatlanul kárt okoz, az okozott kárt köteles megtéríteni.
- Bármilyen hibát haladéktalanul jelezni szükséges, +36 30 8380807-es telefonszámon.
- A medence vizének szennyezése következtében történő vízcsere költségét a károkozó köteles megtéríteni. Vízcsere költsége 200 000 Ft.
Tűzvédelmi házirend
- Az apartmanokat csak a rendeltetésüknek megfelelően szabad használni, azokban tűzveszélyes tevékenységet végezni, tűz- és robbanásveszélyes anyagot tárolni tilos!
- Csak kifogástalan műszaki állapotban lévő elektromos berendezések használhatóak. Elektromos berendezések meghibásodása esetén gondoskodni kell azok áramtalanításáról.
- A tüzelő-, fűtő berendezéseket csak az előírásuknak megfelelő módon szabad használni.
- A szabadban tüzet gyújtani, (szalonnasütés/bográcsozás/grillezés) csak a tűzgyújtási szabályok betartásával szabad. A tüzet úgy kell eloltani, hogy visszagyulladás ne történjen.
- A menekülési útvonalakat eltorlaszolni még átmenetileg sem szabad.
- Aki tüzet, vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a hívásfogadó központnak, a 112-es segélyhívó számon.
- Tűz esetén, a készenléten tartott tűzoltó készülékkel (porral oltó) meg kell kezdeni a tűz eloltását.
- Dohányozni – a vonatkozó szabályok betartásával – csak a kijelölt helyen szabad.
- A tűzmegelőzési szabályok betartása, betartatása állampolgári kötelesség!
Az apartmanba történő bejelentkezéssel a vendég tudomásul veszi és elfogadja a házirendben foglaltakat.
Kártérítési szabályzat
Az apartman nem rendeltetésszerű használatából, a házirend megszegéséből származó károkért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak.
A következő lista az esetleges károkozás miatti tárgyak, egyebek pótlásának díjait tartalmazzák:
Pohár, bögre, tányér törése esetén: egy darab esetén amennyiben előzetesen jelzésre kerül, nem kerül felszámításra, több törött eszköz esetén 500 Ft/pohár, 1 500 Ft/bögre, 1 500 Ft/tányér.
Kulcs elhagyása: 10 000 Ft.
Zárcsere: 30 000 Ft.
Indokolatlan kiszállás költsége: 10 000 Ft.
Füstérzékelők jelzése miatti kiszállás: 10 000 Ft.
Dohányzás az apartman belső tereiben (füstmentesítés): 150 000 Ft.
Ágynemű: 20 000 Ft.
Lepedő: 7 000 Ft.
Matracvédő: 10 000 Ft.
Takaró: 20 000 Ft.
Párna: 10 000 Ft.
Ágy matrac: 200 000 Ft.
Napozóágy: 30 000 Ft.
Televízió készülék: 350 000 Ft.
Vízcsere a medencében: 200 000 Ft.
Medence skimmerajtó letörése: 20 000 Ft.
Extra takarítás: 20 000 Ft.
Az esetlegesen felmerülő egyéb károk esetén közös megegyezés vagy külső személy, szakértő bevonása által meghatározott kárösszeg fizetendő. A vendég mindazon károkért felelős, melyet Ő maga vagy az Ő felelőssége alá tartozó személyek, háziállatok okoznak. Ezen károkat is a vendég minden esetben maradéktalanul köteles megtéríteni.